– Jössz sétára, te elmebeteg? Gyere már levegőzni, jobb lesz, nem leszel olyan feszült, Dzsó! – hívja Tatárt Botond.

– Nem megyek, bazmeg, ez az őr állandóan úgy ravancol, hogy közbe' megemeli a károm. Olyan buzis!

– Tényleg! Tízes után úgy látszik, nekem már jólesik a tapizás, hehe. Combra mindig feszítek, új sameszok meg folyton megeszik, hogy eldugtam valami husángot lábra ragasztva.

– Hova ragasztva?

– Ide kívülre, bejött a combozás. De jut eszembe, diló! Még bútyiztam, mikor az egyik gyerekkel volt egy ilyen botos sztori. Alapból háromlábú volt a srác, de kint még berakatott valami merevítőt, amitől úgy nézett ki, mintha mindig állna a farka. Asszem a csajának kellett, baszás után bírta, mikor a pali még bent hagyta neki, valami ilyesmi oltovári dumát eregetett. Nem hittem el, és kezdtem híresztelni, hogy bent nyomott fel egy rózsaszín fogkefét. Egyszer mentünk melózni, azt' valami csillagvadász samesz nekiállt motozni becsülettel. Rányúlt a farkára, és felszólította, hogy vegye elő, amit dugdos. Ott röhögtem már, és kontráztam hogy lebuktál, jobb, ha előveszed az őrmester úrnak! Ő meg nagy riadtan, hogy főnök, hát tudja mi az. A farkam! Persze nem hitt neki az őr.

– Hogy? Akkora volt neki?

– Mondom, felcsapta oldalra, és övig felért! Erősködött a samesz, én vakerásztam tovább, de úgy röhögtem, hogy már a földön ültem. Na, erre vágta le az őr, hogy tényleg a csávó faszát fogdosta vagy negyedórája.

– Nem megyek sétára!