Katangai: igen gyenge intelligenciával rendelkező fogvatartott
– Báttya, trébe' vagyok – jön vissza a zsugázásból feldúltan Szamuráj. – Kell szóljak muteréknak csomag végett, vágod?
– Oláhkerelók mindjár' küldik a vasat – hűti le Botond. – Hívasd magad vissza!
– Meglesz, tesa, Jóisten áldjon meg! Kórekt gyerek vagy.
Megérkezik a telefon. Szamuráj nekiáll beszélni, de mintha CB-rádió lenne a kezében: mikor beszél, a szája elé kapja a vasat.
– Jó ég, mekkora katangai budárhányó vagy te! Hagyd egyhelyben a füleden azt a szart, diló!
– Ismertem egy nála is nagyobb orkot – kezd el röhögni Tatár –, asszem Csórénak hívták. Talált a budiban valami társkereső újságot, azt kitalálta, hogy beújít magának egy gárét, akivel kajliskodhat. Púlba odajön hozzám, hogy segítsek. Figyelj má', Tatár, elkezdi, mi ez a kód? Mi a fasz az, hogy küldjem el SMS-ben? Benn volt vagy tizenöt éve, levágtam, hogy az SMS-t se ismeri. Kezdem oltani, hogy hát küldeni kell egy SMS-t. Jó, jó, aszongya, de hogy? Hát telefonnal, mondom. Kimész a telóhoz a folyosón, beütöd a kódot, amit odaírtak a pina alá, vakerászol, azt' bemondod, hogy SMS vége. Aztán hangosan, hogy SMS küldés! Hallottad már a srácokat így kiabálni, nem? De, de, aszongya a veréb, persze hogy! Öcsém, odamegy a vonalashoz, bedugja a kártyát, azt nyomja, amit ukázba kapott, frankón! A samesz meg a többi csibész elsőre nézett, de a végén úgy röhögtek, majd' lefordultak a trepniről.