Műanyag: önmagát a valódinál keményebbnek tartó, "álmenő", "pléhvagány"
– Azé' nem rosszak az ilyen rendőrös balhék...
– Milyen balhék, Tatár? – néz fel Botond. – Átálltál?
– Gyűrjem a picsádba a makkot, te buzi! Beöltözni kéknek, azt' úgy fosztogatni.
– Lecsengett már az ilyen akrem, alig-alig sül.
– Hát, azér' volt már tizenöt éve, mikor mi csináltuk. Frankó volt, tetszett. Mondjuk minden rabi tetszett, hehe. Egyik spancim által lett patentunk a bevetésiekhez. Volt köztük négy csibész zsaru, na, azok benne voltak mindenben.
– Nekem is volt egy ilyen kampim. Már majdnem húsz éve burtyizgatott, benne volt az első telefonkódolásos balhéban, árulta a mókát is, bazmeg, gyanúba' volt állandóan, de megúszta majdnem végig. Aztán valami közúti okosságnál bekészítették, leszerelt, húzott a légióba, ott meg jól beledurrantottak valami Faszomisztán helyen.
– Aha, aha. Na, de mi is ráálltunk a dillerekre, vágod, a kiló cuccokkal mászkálósokra, mos' ne az ilyen két füves, három karikás palikákra gondoljá', köcsög!
– Jól van, nem azon vigyorgok.
– Köcsög! Na, kiplankoltunk egy frájert, de a balhé előtti este nem otthon héderezek? Azt' a híradóba látom a házat! Ismerős minden. Bazmeg, megelőztek a frankó kékek! Ez még összejött így vagy kétszer.
– Hehe, hogy néztek volna, ha betoppantok!
– Egyszer egy másik spanommal, a Keszeggel, ismered, mentünk rá egy ilyen buzira. Elkapjuk a lépcsőházba', szokásos duma, hogy a kollegák a szomszéd utcába' várják a parancsot, de meg lehet oldani okosba' is. Vagy akarja a rendes eljárást?! Csávókám annyira műanyag volt, hogy ott helybe' behugyozott. Pedig nagydarab köcsög volt, csak a vére az ablakban. Órát lekaptam róla, áthippeltem a kocsiját, cédélejátszó, minden, a pecóból meg elhoztam az összes pénzt, meg egy turmixgépet is. Csajom rendesen boldog volt, milyen figyelmes vagyok, betette a két csöcse közé örömébe', utána meg a fejem örömömbe'!