Csopperkedik: nagyon merészen, bevállalósan viselkedik
– Gyere fődim, mer ez mostan légfontosság! – hívja Hirceget Szamuráj. – El kell marjuk azt a szabolcsi senkiházit, ez dörzsölt föl még Sándoron. Bűűűdös vamzer! Kapom ki az asztallábat, te mit hozol, báttya?
– Ne csopperkedjetek, borsodiak – szól közbe Botond –, mi van?
– Eztet nem lehet benyelni, tesa. Fődobott! Éngemet! Odamék, kitépem a méhit meg a szívit neki!
– Ne laondázzatok má', mondom. Megoldjuk púlban, és senki se megy a pandeszbe.
– Te vakersz, vadmagyar? – kérdi Hirceg a cipőjét húzva. – Nem eztet mondtad, mikor téged meg a Tatárt nyomtak fel a dolgozón. Három napig itt kattogtál, hogy nyúzd meg őket a szintrácsnál. Ja, megvan má', valami parfümmel akartad leönteni a dupla vés köcsögöket, csak nem bírtad begyújtani, utána meg elkastáztattátok a missziós bicikliküllőjét, hogy majd azzal beszúrsz a lyukon a fürdőbe'.
– Nyertél, báttya. De akkor már ne azt az asztallábat vidd, csúszik a kézből a lakkozástól.
