Vamzerkapu: fémérzékelő kapu
– Mit mondtál, Kamuráj, honnan is hoztak?
– Vácrúl.
– Milyen ház az most, Ratyifalva még?
– Jó vót régebben, de má' nem. Hallod, pár napot vótam a szoptatón, amikó' a sétán odagyön egy csávó, hogy kell-e basadó. Brejner lettem elűször, de stabilnak nézett ki, mondom így neki, hogy mondjad. Elkezdi, jó a skárpim. Állok is be ütésre, hogy ha ütteni kell, első legyek, nem?
– Ja, ja, folytasd. Kellett nekem megkérdeznem! – morogja Lófia.
– Na, kérdi a csóka, hogy a Nike-m piacozható-e, mondom attó' függ. Zsír új skárpi volt, a csurmába' ajándékozta nekem egy kisgyerek kajakra. Aszongya, ad érte egy szokerálót mostan. Nézem, mi lehet a bukfenc a sztoriba', de ott a sétán télleg odaadta a vasat, haljak meg! Raj minden! És hogy legyen a cipővel? Így mondom neki, mer a szokerálót én ki nem adom a kezembűl, nehogy má' kicserélje valami szarra, nem most jöttem a falról, nem? Szal így mondom neki, hogy a lépcsőházba' adom, ő meg segítsen átdzsalni a vamzerkapun. Ez a legkevesebb, aszongya, de olyan nyugodt pacekot vágott, hogy én se daráztam onnantúl. Megyünk be a sétárúl, a pali meg előresiet. Anyád, mondom, ez átbaszott! Erre odaér a kapuhoz, és fogja, azt' felnyúl, és kihúzza a zsinórt a konnektorgecibűl! Dzsaltam is felfele simán, azt' a folyosóra meg bementem zokniba', kit érdekel?
– Tyiárók nem szóltak a kapu miatt?
– Á, összeütöttek a sétán öten, azokat húzták a pandeszbe.
– Fasza egy ház!
– Á, nem az má', báttya! Azé' hoztak el.