– Bazmeg má', Hirceg, mi van velem? – lép be a zárkába Tatár.

– Bazmeg te, há' mi van veled, he?

– El voltam gondolkozva az előbb, és a régi zárkámba mentem be! Odasétáltam szépen az asztalhoz, és akkor döbbentem le. Leesett az állam a pöcsömig, nem viccelek! Nézek a régi ágyamra, valami Rumcájsz forma ork szívja épp a fasztudjami Gittából a cigit, vagy mi a szart osztottak ezek a rózsaszín köpenyes kopasz buzik a múltkor. Elnézek az ablak felé, ott meg két dzsudzsu tetvészkedik.

– Micsináltak? Tetvészkedtek?

– Ja, valami olyasmi. Tudod, amelyiknek ÉSZ van a homlokára varrva, na, annak a csávónak a hátát borotválta egy másik.

– Hehe, melyik? Amelyikre "Világ csargója" van írva, vagy amelyikre "Anyám a Sanyi"?

– Az a szénfekete, amelyikre fogadásból a múltkor szabásmintát rajzoltak szappannal, ilyen szaggatott vonalakat, azt' úgy világított az a fehér szar a nigger bőrén, hogy még a sameszok is kiterültek a röhögéstől.

– Nem vágom. ÉSZ viszont nagy pacek, volt zárkatársam pár éve. Basadóba úgy beszél, mintha CB lenne, de igazából nem is érti, mi az. Elsőnek el akarta kérni a kicsit egy földimtől. Mondja a kisgyerek, hogy tartozik a Pannonnak egy kilóval, és az nem engedi kerambázni. Köcsög ÉSZ nem felugrik, hogy melyik az a Pannon, majd ő leüti!

– Tényleg kampid neked? Menjünk má' át hozzá dumálni egy kicsit. Mióta Gógyi Jászbaszba' parádézik, olyan lassan megy az idő.