Svagi: magát megjátszó, hazudozó rab

Botond könyököl a toloncvason a sétaudvaron, és leplezetlen gúnnyal nézi a Tatárral beszélgető Tozót, akivel a vadmagyar köröz. Tatár hamar levágja, és odamegy a spanjához:

– Mi van, Boti, tré van?

– Á, utálom ezt a Tozót, rohadt egy svagi. Párszor felflekkoltam már a kamu faszságai miatt.

– Na, mesélj!

– Ott kezdődik, hogy leadja, hogy fegyveres rabiér' van benn. Nyomja a sztorit ezerrel, fél perc múlva meg rájövök, hogy hoppá, ez a spanom balhéja. Ráhatottam kicsit, el is mondta a frankót. Bericsiztek kinn a csajával, azt' elmentek a Vidámparkba. Persze volt IQ-ja akkor is, kitalálta, hogy habiszti belógnak. Át is másztak a hátsó kerítésen, de három perc alatt megbuktak, mer' nem volt karszalagjuk vagy mi a szar. Tizeniksz éve még, amikor arra jártam, csak egy körhinta volt meg egy szellemvasút, valami öregasszony huhogott egy hokedliről, szal nem vágom, mér plankolták ki őket, de valami szalagizé miatt. Kibaszták a gáréval együtt, erre smekker lett, vett a Ligetben egy játékpisztolyt, ami ilyen kis golyókat lő ki. Elkezdett bukfencezni, meg KRESZ táblákra lövöldözni, persze ment hozzá az aláfestés szájjal, durrogott, huhogott a köcsög, le is van írva az ítéletkiadványában. Addig kommandózott, míg rá nem hívták a zsandárokat. Jöttek a készenlétisek vagy százan, a végén meg garázdaságér' kapott ötvenezer pénzbírságot, amit nem fizetett ki a csilliárdos jógyerek, ezér' gyalogol itt a zsikin.

– Ezt a papagájt bazmeg! Közelembe jön még egyszer, beájultatom!