Páncélos: konzerv

– Palika, sebes vágtába' csinálj valami szendvicset! Azon a köcsög fogdán két centit apadt a pajszer, meg flamós is vagyok kibebaszottul. Cigányok az alagsorba' behoztak a sétáról két sündisznót pörköltnek, hallod! Három napig okádtam a szagától, ropin meg teán éltem, úgyhogy igyekezzél!

– Csak páncélos van, Tatár báttyám. Jó ez. Sertés.

– Értem én a viccet, de nem szeretem. Keress valami lekvárt vagy valamit, mer' kettéharapom a torkod. Ilyet! Venyigébe' voltam így egyszer. Úgy kifogytunk a kajából, hogy az ágytámasztó páncélost is kiszedtük, azt nyomtuk befele üresen. Akkor elment, de te ma biztos meghalsz, ha húsz nap böjt után még itt is ezt a trágyát kell zabáljam.

– Eszmeralda a nagy pujárica, az tudja igazán használni a páncélost. Vágod, van az a vagdaltas. Na, azt berakta egy hintőporos dobozba, és elsütötte, hogy vas.

– Aztán?

– Volt egy zalai gyereknek egy gyengébb basadója, Eszmi is tudta, hogy szart se ér. Bekajoltatta a verebet, hogy neki meg van netes okostelefonja, cserélne. Amilyen szemtelen volt, még pótlást is kért rá, testápolót, láncokat, ilyeneket. Begyűjtötte az árut, aztán estig húzta az időt. Zárásnál odanyomta a gyereknek a páncélost a hintőporban, és leolvadt.

– Valami retorzió? Én megkaszaboltam volna a cuki kis pofáját, hogy a haláláig engem lásson, ha tükörbe néz.

– Á, Eszmi mindig más szinttel bizniszelt. Ráfogta egy végszállításos gyerekre, hogy annak melózott, az meg azér' cserélt, mert tudta, hogy úgyis Újhelybe viszik. Valami ilyesmit oltott a papagájra.

– Papagáj, baszd szájba magad, te se Ali baba vagy, hogy 1001 éjszaka oltogass itt engem. Hozzad már azt a nutellát, te pusztulat, mer' tényleg sírni fogok.